Németország a házigazdája az Örményország és Azerbajdzsán közötti, szerdán kezdődő béketárgyalásnak – írja a Reuters.
Annalena Baerbock német külügyminiszter szombaton, az Ukrajna elleni orosz háború kezdetének második évfordulóján Odesszában kijelentette, hogy Berlin továbbra is elkötelezett Kijev iránt: támogatja fegyverekkel, valamint egyengeti útját az Európai Unióba. Ukrajna ezzel párhuzamosan közölte, hogy az idén a lőszergyártás jelentős mértékű növelését tervezi. Eközben Oroszország legnagyobb szövetségese, Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezető bejelentette indulását a 2025-ös elnökválasztáson. Háborús híreink percről percre frissülnek.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök németországi látogatásán találkozott Olaf Scholz kancellárral. Az ezt követő sajtótájékoztatón mindketten megnyilatkoztak Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető halála kapcsán.
A francia külügyminiszter az európai védelmi politika megerősítése mellett foglalást, amely szerinte a NATO-t kiegészítő "második életbiztosítás" lenne. Stéphane Séjourné ezt Donald Trump volt amerikai elnöknek a NATO-finanszírozásról és a közös védelemről tett legutóbbi nyilatkozataira válaszul fogalmazta meg.
Részben azért, mert áramkimaradás volt az eritreai külügyminisztériumban, nem kapott megfelelő engedélyt a német külügyminiszter gépe, hogy átrepülhessen az eritreai légtéren, és ezért nem tudott eljutni Dzsibutiba, hogy az ottani ország külügyminiszterével tudjon tárgyalni - derült ki a delegáció tagjainak nyilatkozataiból.
Németország 15 millió eurónyi támogatást ad Libanonnak annak érdekében, hogy hadserege jobban tudja szavatolni a biztonságot az ország déli részén, ahol továbbra is feszült a helyzet az Irán által támogatott Hezbollah síita fegyveres mozgalom és Izrael közötti összecsapások miatt.
Németország újraindítja a fegyverexportot Szaúd-Arábiába, 150 IRIS-T rakéta eladását hagyták jóvá - Írja a Reuters
Németország és Egyiptom egyetért abban, hogy a Gázai övezet és Ciszjordánia a palesztinoké - közölte kedden egyiptomi látogatása alatt Annalena Baerbock német külügyminiszter.
Jelentős hangnemváltás történt, az Egyesült Királyság és Németország "fenntartható tűzszünetre" szólít fel a Gázai övezetben - jelentette David Cameron brit külügyminiszter és német kollégája, Annalena Baerbock közös cikke után a Sky News, amely szerint ez tovább növeli az Izraelre nehezedő globális nyomást.
Kemény kritikával illette Annalena Baerbock német külügyminiszter Orbán Viktor miniszterelnököt, amiért a magyar kormányfő le szeretné venni napirendről a jövő heti EU-csúcson Ukrajna uniós csatlakozásának tárgyalását. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter úgy látja, Baerbock félreérti a helyzetet, a magyar álláspont megalapozott, Ukrajna még nem áll kész a csatlakozásra. Közben a Fidesz-KDNP parlamenti határozatot nyújtott be, mellyel el akarja érni, hogy a magyar törvényhozás blokkolja Ukrajna EU-s csatlakozását.
Optimistának mondta magát csütörtökön az Európa jövőjéről Berlinben tartott konferencián Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió rövidesen megnyitja a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával.
Annalena Baerbock német külügyminiszter Egyiptomban válságtanácskozáson vesz részt a Hamász Izrael elleni legutóbbi támadásait követően - írja a Reuters.
Kijevbe látogatott Annalena Baerbock német külügyminiszter - Írja a Kyiv Independent. A politikus Ukrajna EU-s csatlakozásáról tárgyal az ország vezetőivel.
Annalena Baerbock német külügyminiszter csalódottságának adott hangot az Oroszország elleni szankciók hatástalansága miatt az ukrajnai inváziót követően. Egy interjúban, amely most jelent meg a "Vészhelyzet. Kormányzás háború idején" című könyvben, Baerbock kijelentette, hogy a nyugati szövetségesek által bevezetett gazdasági szankciók ellenére az orosz gazdaság továbbra is kitart, miközben Németország gazdasága recesszióba csúszik. A zöld politikus bírálta a demokráciák autokráciákban nem működő logikáját, és hangsúlyozta, hogy a civilizált kormányok közötti racionális döntések és intézkedések nem képesek véget vetni ennek a háborúnak.
Annalena Baerbock német külügyminiszter kénytelen volt megszakítani ausztráliai útját repülőgépe meghibásodása miatt – írja a Tagesschau.de.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Londonban tartott Ukrajna Helyreállítása Konferencián bizalmát fejezte ki Ukrajna esetleges európai uniós tagságával kapcsolatban - adta hírül a Reuters.
Folyamatosan frissülő cikkünk.
Megvédte a testőröket.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.